Szeretek minden apróságról, jelentéktelennek tűnő jelenetekről (mint például pörkölt főzés a tesómék albérletében, vagy olvasztó nyári hajnali reggeli egy átmulatott éjszaka után, hatalmas rendetlenséggel, pizzás csigával és mosollyal) rossz minőségű képeket készíteni a telefonommal. Már egy év múlva is borzongatóan jó érzés visszanézni őket és tudom, hogy később még izgalmasabb érzés lesz: nosztalgiával, emlékekkel, érzésekkel és illatokkal. És én imádom azt az érzést. Mert olyan borzasztóan nagyon még semmit nem bántam meg, hogy visszapörgetném miatta az időt. És ez így van jól. Én leszek majd a duhaj fiatalkorú rejtélyes nagymama.